Most itt van:A munkáltató kötelességei munkabaleset esetén
A munkáltató kötelességei munkabaleset esetén
Megjelent a szociális és munkaügyi miniszter 5/2010. (III. 9.) SZMM
rendelete a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény egyes
rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 5/1993. (XII. 26.) MüM rendelet
módosításáról.
A rendelet pontosít néhány részletszabályt a küldöldi foglakozató
által foglalkoztatott munkaválalókat és a munkaerőkölcsönzést érintően,
és több munkáltatói kötelezettséget részletesebben szabályoz. Ezenkívül
az OMMF és MBFH név és hatáskörváltozásait vezették át.
A TEÁOR '08 alkalmazása miatt a 2. számú mellékletet, a "Munkavédelmi
(munkabiztonsági) szakképesítéssel rendelkező személy foglalkoztatásának
feltételei" aktualizáni kellett, mert az "Ágazati számjel" és a
"Gazdasági tevékenység megnevezése" megváltozott.
Legfontosabb újdonsága azonban, hogy teljesen megújul a munkabaleseti
jegyzőkönyv, valamint a kitöltési útmutatója is. Szerencsére ez csak
2011. január 1-jétől lép hatályba, ezért a munkáltatóknak még nem kell
vele foglalkozniuk, de a munkavédelmi szakemberek jól teszik, ha
elkezdenek ismerkedni az új jegyzőkönyvvel.
Nézzük a már most hatályos előírásokat!
Korábban a munkabaleseti nyilvántartást minden területileg elkülönült
szervezeti egységnél külön-külön vezetni kellett (és a székehlyen
összesítve is), de ezután ahol időszakosan és rövid időtartamban
történik a munkavégzés, (különösen a kizárólag irattárolásra, műszeres
vagy egyéb ellenőrzésre szolgáló egységnél, telephelyen) nem kötelező
munkabaleseti nyilvántartást vezetni.
A következő változás már komoly plusz odafigyelést vár el minden
munkáltatótól, akinek a területén súlyos munkabaleset történik. Ebben az
esetben haladéktalanul meg kell győződnie arról, hogy megállapítható-e,
ki a sérült munkáltatója, vagy hogy az adott munkahelyen ki a
tényleges munkairányító.
Ha ez nem állapítható meg, akkor annak kell azonnal bejelenteni az OMMF
felé a súlyos munkabalesetet, akinek területén a munkavégzés folyt.
A rendelet előírja, hogy súlyos munkabaleset esetén a munkáltató a
munkavédelmi felügyelőség megérkezéséig köteles a baleseti helyszínt a
mentést követően balesetkori állapotában megőrizni, vagy ha ez további
súlyos veszélyhelyzetet idézne elő vagy jelentős anyagi kárral járna,
akkor fényképekkel, videofelvétellel vagy más alkalmas módon a
balesetkori állapotot dokumentálni kell. Ez egyébként teljesen ésszerű
követelmény, a legtöbb munkáltató eddig is így járt el.
Amennyiben a baleset munkaerő-kölcsönzés, kirendelés során következett
be, baleset kivizsgálását követően a jegyzőkönyvet a kölcsönbeadó,
kirendelő munkáltatónak is meg kell küldeni. Ez szintén így ésszerű, jó
ha tud a munkavállalója balesetéről.
A hónap utolsó napjain történt balesetek esetén sokszor okozott
nehézséget, hogy a jegyzőkönyvet a következő hónap 8-ig kell beküldeni. A
8 napból eleve legalább két nap a hétvége, ezenkívül ha a sérült
kórházban van (márpedig súlyos baleset esetén szinte mindig ott van) még
a meghallgatása is nehézkes. A rendelet most már súlyos munkabaleset
esetén lehetővé teszi, hogy a határidő indokolt esetben 30 nappal
meghosszabbítható.
Súlyos munkabaleset esetén azért nehezedik is az élet, mert ezután már
nemcsak a munkabaleseti jegyzőnyvet kell beküldeni, hanem másolatban
mellékelni kell a munkáltatói balesetvizsgálat teljes dokumentációját,
különösen:
a) a meghallgatási jegyzőkönyveket,
b) a szakmai képzettséget igazoló dokumentumot,
c) a kezelési jogosultságot igazoló dokumentumot,
d) az egészségügyi alkalmasságot igazoló dokumentumot,
e) az üzembe helyezést dokumentáló iratot,
f) időszakos biztonsági felülvizsgálatot dokumentáló iratot,
g) a kockázatértékelést dokumentáló iratot,
h) fényképfelvételeket, videófelvételeket,
i) a belső szabályzatok vonatkozó részeit.
Pontosították a veszélyes munkaeszközök jegyzékét, a megfogalmazásbeli
változásokon kívül legfontosabb újdonság, hogy két berendezéscsoportot
külön is nevesítettek:
szegbelővő)
A rendelet 2. számú melléklete határozza meg a munkavédelmi
(munkabiztonsági) szakképesítéssel rendelkező személy foglalkoztatásának
feltételeit, ennek legfontosabb újdonsága, hogy a korábbi TEÁOR '03
szerinti ágazati számjeleket és megnevezéseket TEÁOR '08 szerintire
frissítették.
Ezenkívül a munkáltató köteles a munkavédelmi (munkabiztonsági)
szakképesítéssel rendelkező személy foglalkoztatásának szempontjából a
besorolását veszélyességi osztály vagy létszám kategória megváltozásakor
módosítani és a besorolás megfelelőségét évenként felülvizsgálni,
valamint mindezt írásban dokumentálni.
Eddig nem kellett a besorolást évente felülvizsgálni, de ezután már ezt
írásban dokumentálni is kell. (Ezt nem kell sehová beküldeni, csak fűzze
le a munkavédelmi dokumentációk közé.)
A felülvizsgálatot legcélszerűbb a kockázatértékelés alkalmával
megtenni, akkor tud benne segíteni a munkavédelmi szakember is.
A munkavédelmi hatósági ellenőrzés során a munkáltatónak bizonyítania
kell a besorolás helyességét, az alapul vett adatok valódiságát, továbbá
a munkavédelmi szakember előírt óraszámban történő foglalkoztatását.
Kling Péter
munkavédelmi szakmérnök
Forrás: HR Portal
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges