Most itt van:A távmunkavégzés szabályai
A távmunkavégzés szabályai
Hazánkban nagyon kevesen dolgoznak távmunka keretében, aminek az is
oka lehet, hogy sokan, sokféleképpen értelmezik a távmunka fogalmát.
Cikkünkben a jogi szabályozást foglaltuk össze, amelyből kiderül, kit is
nevezünk távmunkásnak, mi az a távmunka-munkaszerződés és mit
tartalmaz.
A munkavégzési formák rendszerében két alapvető típus különböztethető
meg. Az egyik típus a tipikus munkavégzési forma, amelyre jellemző a
munkáltató és munkavállaló közötti, a foglalkoztatás feltételeit a
szokványos alkalmazási rendelkezések és jogszabályok szerint rendező,
határozatlan időre kötött munkaszerződés, melyből a munkavállalót
törvényben meghatározott jogok és kötelezettségek illetik meg.
A munkavégzési forma másik típusa esetében atipikus vagy rugalmas
munkáról beszélünk, amely alkalmával nem érvényesülnek a hagyományos
munkaviszony főbb jellemzői, azaz a munkavállaló határozott időre szóló
munkaszerződésben, rész-munkaidőben, polgári jogviszonyon alapuló
szerződéssel végez olyan új elgondoláson alapuló munkát, ahol a munkaidő
eloszlása a felek igényei szerint alakul (távmunka, bedolgozás,
munkaerő-kölcsönzés, alkalmi munka, önfoglalkoztatás).
Munkajogviszony vagy önálló munkavégzés?
A 2004. évi XXVIII.-as törvény bevezette a távmunkát a munka
törvénykönyvébe. Ennek megfelelően Magyarországon
távmunka-munkaszerződés is köthető, amely speciális elemekkel bővíti a
hagyományos munkaszerződéseket. Ezen túlmenően a távmunkavégzésre
vállalkozói jogviszony és megbízásnak minősülő szabadfoglalkozás is
létesíthető, amely során nem jön létre munkajogviszony, de
munkaszervezési szempontból a bedolgozó jogi személy távmunkát végez.
Azt, hogy munkaviszonyról vagy vállalkozásnak, illetve megbízásnak
minösülő szabadfoglalkozásról van szó távmunka esetében, azt a szerződés
tartalma és a munkát végző egzisztenciális státusza dönti el. Ahhoz,
hogy a távmunkás önálló munkavégzőnek minősülhessen (vállalkozói
jogviszony, megbízott szabadfoglalkozás) két együttes feltételnek kell
teljesülnie. Egyrészt a munkaidő, és a munkahely meghatározása teljesen a
távmunkás lehetősége legyen, valamint egzisztenciális feltétel, hogy a
piacon önállóan megjelenő személyről legyen szó. Ellenben
munkajogviszonyról van szó a távmunka esetében akkor, ha a munkavégzés a
munkát adó utasításainak megfelelően történik, az ellenőrzés és a
felügyelet valamilyen formája is megjelenik a jogviszonyban.
Távmunkavégzés munkajogviszonyban
A törvény alkalmazásában távmunkát végző munkavállaló: a munkáltató
működési körébe tartozó tevékenységet rendszeresen az általa választott,
a munkáltató székhelyétől, telephelyétől elkülönült helyen,
információtechnológiai és informatikai eszközzel végző és a munkavégzés
eredményét elektronikus eszközzel továbbító munkavállaló.
A távmunkavégzéshez a feleknek a munkaszerződésben meg kell állapodniuk a
munkavállaló távmunkát végző munkavállalóként történő
foglalkoztatásában, a munkáltató és a távmunkát végző munkavállaló
közötti, a munkaviszonyból származó jogok gyakorlásához és
kötelezettségek teljesítéséhez szükséges kapcsolattartás feltételeiben, a
távmunkavégzéssel összefüggésben a távmunkát végző munkavállalónál
szükségesen és indokoltan felmerült költség elszámolásának módjáról. A
munkáltató a munkaszerződés megkötésével egyidejűleg a távmunkát végző
munkavállalót köteles tájékoztatni a munkáltatói ellenőrzésről, az
információtechnológiai és informatikai, illetve elektronikus eszköz
tekintetében a használat korlátozásáról, valamint a kártérítési
felelősség szabályairól.
A tájékoztatási kötelezettség a törvény rendelkezésére történő
hivatkozással is teljesíthető. A munkáltató a távmunkát végző
munkavállalónak a munkaviszonnyal kapcsolatos minden olyan tájékoztatást
köteles továbbá megadni, melyet más munkavállalónak biztosít. Helyben
szokásos módon történő tájékoztatásnak tekintendő az elektronikus
eszközzel történő tájékoztatás is. A munkáltató köteles a távmunkát
végző munkavállalónak biztosítani a működési rendre vonatkozó szabályok
megtartása mellett a területére történő belépést és tartózkodást. A
munkáltató köteles tájékoztatni az üzemi tanácsot és a munkáltatónál
képviselettel rendelkező szakszervezetet, valamint a munkavédelmi
képviselőt a távmunkát végző munkavállaló elektronikus eszközzel történő
elérhetőségének adatairól.
Eltérő megállapodás hiányában a munkavégzéshez, valamint a
kapcsolattartáshoz szükséges eszközöket a munkáltató biztosítja. A
távmunkát végző munkavállaló köteles a munkaszerződés megkötésével
egyidejűleg tájékoztatni a munkáltatót a kapcsolattartáshoz szükséges
elektronikus eszköz elérhetőségének adatairól, ha az elektronikus
eszközt nem a munkáltató biztosítja. A munkáltató a távmunkát végző
munkavállaló elektronikus eszközzel történő elérhetőségéhez kapcsolódó
adatokat harmadik személlyel csak törvényben meghatározott esetben, vagy
a távmunkát végző munkavállaló hozzájárulásával közölheti. A
munkavégzés során felhasznált, illetve keletkezett adatok védelmének
feltételeiről a munkáltató köteles gondoskodni. A munkáltató
meghatározhatja, hogy a munkavégzéshez általa biztosított
információtechnológiai és informatikai, illetve elektronikus eszközt a
távmunkát végző munkavállaló mely tevékenységre nem használhatja.
A munkáltató indokolt esetben ellenőrizheti a távmunkát végző
munkavállaló munkavégzési kötelezettségének teljesítését. Az ellenőrzés
során a munkáltató nem tekinthet be a távmunkát végző munkavállalónak a
munkavégzéshez használt információtechnológiai és informatikai eszközön
tárolt, a munkaviszonyból származó jogokkal és kötelezettségekkel össze
nem függő adataiba. Eltérő megállapodás hiányában a munkáltató állapítja
meg az ellenőrzés módját és a munkavégzési helyként szolgáló ingatlan
területén történő ellenőrzés esetén annak bejelentése és megkezdése
közötti legrövidebb időtartamot. Az ellenőrzés nem jelenthet a távmunkát
végző munkavállaló, valamint a munkavégzési helyként szolgáló ingatlant
használó más személy számára indokolatlan és aránytalan terhet,
tekintettel személyi, családi és egyéb körülményeire. A munkavégzési
helyként szolgáló ingatlan területére a munkáltató a munkavégzéshez
kapcsolódó utasítás, tájékoztatás vagy ellenőrzés, továbbá a
munkavégzéshez szükséges eszköz üzembe helyezése, karbantartása, illetve
eltávolítása érdekében léphet be és tartózkodhat.
Eltérő megállapodás hiányában a távmunkát végző munkavállaló a munkaidő
beosztását, felhasználását maga jogosult meghatározni. A távmunkát végző
munkavállaló vonatkozásában a munkáltató köteles nyilvántartani az
ügyelettel és készenléttel, valamint az általa megjelölt helyen
elrendelt munkavégzés idejével, illetőleg a munkáltató által beosztott,
illetve elrendelt rendes és rendkívüli munkaidővel kapcsolatos adatokat.
A munkavállaló gondatlan károkozása esetén a kártérítés mértékét a
munkaszerződés legfeljebb háromhavi átlagkeresetig határozhatja meg, ha a
felek megállapodása szerint a munkáltató utasítási joga kizárólag a
távmunkát végző munkavállaló által ellátandó feladatok meghatározására
terjed ki, és a távmunkát végző munkavállaló a kárt e feladatok
ellátásával összefüggésben okozta. Ez főszabály, ettől érvényesen
eltérni nem lehet. A munkáltató a távmunkát végző munkavállalónak
munkaviszonyával összefüggésben okozott kárért vétkességére tekintettel,
teljes mértékében felel, ha a kár bekövetkezte a munkáltató
székhelyétől, telephelyétől elkülönült helyen nem a munkáltató által
biztosított eszközzel történő munkavégzéssel, vagy a távmunkát végző
munkavállaló által biztosított és a munkaviszonyból eredő kötelezettség
teljesítéséhez használt eszközzel áll okozati összefüggésben.
A távmunkavégzést a munkavégzés helye- és rendszeressége szerint
csoportosíthatjuk. A munkavégzés helye szerint megkülönböztethetünk
otthoni- és mobil távmunkát, valamint távmunkaházakat, rendszeressége
alapján pedig alkalmi-, részleges- és folyamatos távmunkáról
beszélhetünk.
Otthoni távmunka
Ebben az esetben távmunkás hetente legalább egyszer otthon végez munkát,
rendelkezik a munkaadóval való kommunikációs kapcsolat felvételéhez
szükséges technológiai berendezéssel, távmunkában végezhető feladatot
kap, illetve képes és hajlandó megfelelő önállósággal és
szervezettséggel otthon végezni munkáját. A távmunka trendjeit vizsgáló
EcaTT (Electronic Commerce and Telework Trends - Elektronikus
Kereskedelem és a Telemunka Fejlődésének Iránya) definíciója szerint az
otthon végzett munka tiszta formájáról akkor beszélhetünk, ha az otthon
teljesített munkaidő aránya meghaladja a teljes munkaidő 80 százalékát.
Ilyen távmunkások lehetnek a programozók, adatrögzítők.
Mobil távmunka
A vevők elvárásaihoz, a piac igényeihez leginkább alkalmazkodó forma
nemcsak a távmunkák között, hanem az összes foglalkoztatási forma
tekintetében is. Ebben az esetben a munkavégzés helyszíne változik a
munkavégzés tartalmától függően. A mobil távmunkás lap-top, illetve
egyéb mobil kommunikációs eszközök segítségével tartja a kapcsolatot
munkáltatójával, ugyanakkor a vevőkkel, megrendelőkkel személyes
kontaktust alakít ki. Az EcaTT meghatározása szerint mobil-távmunkának
minősül az a munkavégzés, amikor a távmunkás hetente legalább 10 órát
úton tölt, a munkahelye és a megrendelők között, vagy legalább ennyi
időt a beszállítóknál, a vevőknél vagy otthon dolgozik. Erre
legalkalmasabb munkakörök például az értékesítők, kárfelmérők,
tanácsadók.
Távmunkaház vagy szatellit iroda
Lényegük, hogy a modern számítástechnikai és telekommunikációs
eszközöket közel kívánják vinni az ilyen módon foglalkoztatottak
otthonához. Ezek általában az agglomerációban, vidéki településeken
kialakított számítógépes munkahelyek. A munkáltató telephelyétől távol
eső irodát jelent. Lényege, hogy az adott munkáltató alakítja ki a
munkakörnyezetet saját távmunkásai számára. Hasonlítható a hagyományos
irodához olyan szempontból, hogy megteremti annak lehetőségét, hogy a
munka feletti ellenőrzés hasonlóképpen legyen megoldott, mint a
hagyományos irodákban. A költségcsökkentési lehetőségek és a
munkaerőpiac rendelkezésre állása alapján a munkavállalók regionális
irodákban látják el a feladataikat. Ezen irodák üzemeltetését elláthatja
a munkaadó vagy egy harmadik fél is. Az ilyen jellegű foglalkoztatásra
legmegfelelőbb munkakörök a call-centerek, könyvelés, adatrögzítés.
Alkalmi-, részleges és folyamatos távmunka
Az alkalmi távmunka fajtájánál a munkafeladatok rendszeressége a munka
jellegénél fogva nincs meghatározva. A munkafeladat megjelenésekor,
külön jóváhagyással, alkalmi jelleggel történik a távmunkázás, például
ajánlatok és szerződések készítése, marketingakciók előkészítése,
kutatások céljából. Részleges távmunka esetében a munkavállaló előre
meghatározott rendszerességgel, heti pár napban végezheti munkáját
távmunkában. Folyamatos távmunkánál pedig a munkavállaló gyakorlatilag
folyamatosan a telephelytől távolról látja el feladatait.
| Csatolmány | Méret |
|---|---|
| tavm071024medium.jpg | 4.29 KB |
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
