Az első gondolatom az volt, amikor ezt a fogalmat hallottam, hogy olyan szépen hangzik, mesét kellene írni róla. És itt a probléma gyökere. Annyira nehéz elhinni, hogy létezhet ilyen, az ember csak a képzelet világában tud foglalkozni vele. Pedig létező dolog, legalábbis hallottam olyanról, aki látott valakit, aki ismert egy embert… Komolyra fordítva a szót! A mi régiónkban, mint oly sok minden más, ez is hiánycikk, vagy a média és a közvélemény számára annyira érdektelen, hogy bár sok munkahely veszi komolyan a munka és a magánélet közötti összhang megteremtését, mégsem hallunk róla.

Ha ez így van, akkor a probléma talán nem is olyan nagy, csak sok minden más foglalkoztatja most az embereket, ezért nem tudnak helyet és időt szentelni ennek a témának. Ebben az esetben csak annyi a dolgom, hogy pár szóban mégis foglalkozzam a kérdéssel és mindenkit, aki tud ilyen munkahelyet, megkérjek arra, hogy ossza meg másokkal is a tudását.

Attól tartok azonban, nagyobb a valószínűsége annak, hogy bár a családbarát munkahely szép ötlet, de egyelőre meg is ragadt ezen a szinten. Kevés olyan történetet hallok a saját környezetemből, ahol a munka és a magánélet között olyan egyensúlyi viszony lenne, ami kielégítő mindenki számára. Ez valahol érthető, hiszen egészen más érdekek vezérelnek egy munkáltatót, egy férfit, mint családfenntartót, mint barátot, mint férjet, mint családapát. Egy nőt, amikor dolgozik, karriert épít, amikor barátnő, háztartást vezet, otthon van a gyerekkel. És nem utolsó sorban egy gyereket, aki ugyanúgy fontos szereplője ennek a társasjátéknak, és neki is vannak igényei. A sor még sokáig folytatható lenne. Annyiban azonban minden szereplő megegyezik, hogy több időt, és az adott időben maximális jelenlétet szeretne.

Sokat hallani arról, hogy egy nemzet jóléte nem csak azon múlik, hogy mennyi az ország GDP-je és ebből mire mennyit fordítanak, mennyi az átlag kereset, foglalkoztatottság, stb. Az emberek mentális és fizikai állapota, biztonságérzete, jövőbe vetett hite, kiegyensúlyozottsága legalább ilyen fontos. Ennek megvalósulását segíthetné, ha nem kellene folyton azon vívódni, hogyan tegyen eleget az ember annak a kívánalomnak, hogy a munkahelyén is mindig rendelkezésre álljon, és a családjával is elég időt töltsön. A férfiak és a nők szemszögéből – legalábbis egy bizonyos életszakaszban - a probléma másképp jelentkezik és a megoldási lehetőségek is eltérőek. Amikor gyermek születik, akkor az ifjú apukákban fellángol a családfenntartó „ösztön”, ami sokszor olyan szinten válik uralkodóvá, hogy a fenntartáson kívül minden más háttérbe szorul és az állandó munka mellett, a családra már nem jut idő. Sajnos én is ismerek sok olyan családot, ahol az apuka akkor megy el dolgozni, amikor a gyerek még alszik és akkor ér haza, amikor már újfent az álmok birodalmában csatangol csemetéje. Szerintem (mások is mondták már, annyira tehát nem bizarr ötlet) szülő kettő van, egy anya és egy apa, biztos nem véletlenül van ez így kitalálva, akkor pedig mindkettőre szüksége van a gyereknek. Az anyukáknál a probléma főleg akkor jelentkezik (leszámítva az előbb vázolt esetben „eltűnt” férj problémáját), amikor úgy döntenek, márpedig ők elmennek dolgozni, és ezzel kiveszik részüket a háztartási kiadások finanszírozásából, vagy legalábbis nem kell elszámolni az újabb táska árával. Ma azonban a munkaidő már nem napi 8, vagy havi 40 órából áll, csak papíron. A megbeszélések nem képesek délután 5 előtt elkezdődni, és fontos döntések is csak az éjszaka közepén születhetnek. Minden hétre jut legalább 2-3 fontos, halaszthatatlan és életbevágó tárgyalás/beszámoló/határidő/meg nem nevezett, de annál fontosabb esemény. A felsorolás kiegészíthető és a megfelelő aláhúzandó. A bölcsőde, óvoda, de még az iskola is bezár délután. A bébiszitter, vagy a nagyi is szeretne hazamenni egyszer, és az a fránya szülői érzés is mardossa az embert, hogy jó lenne együtt lenni azzal a gyerekkel, ha már van, mert mégiscsak azért született, mert vágytunk rá. A közösen töltött időre is.

Mi a megoldás? A kérdés jogos. Van, aki szerint nem kell gyereket szülni, úgyis olyan kegyetlen ez a világ, miért tennénk ki mást is a veszélyeinek. Más úgy oldaná meg a problémát, hogy a családot leredukálná az anya-gyermek(ek) kapcsolatra, az apa, mint olyan, csak a pénzpumpa szinonimája lenne. És vannak az álmodozók. Akik szeretnének dolgozni, és családot is alapítani. De mint tudjuk, az evolúció kegyetlen. És buta is, ha azt gondolja, a túlélés újabb nemzedékek nélkül is megoldható. Ennek az ellentétnek a megoldásában a családbarát munkahelyek mindenképpen nagyon hasznosak, és valljuk be, sokunk számára szimpatikus megoldást jelentenének. Ahol figyelembe veszik, hogy attól, hogy egy nőnek gyereke született, még nem lett értelmileg fogyatékos és a korábban ellátott feladatait továbbra is képes elvégezni. Igaz, nem lesz a túlóra-versenyben az élmezőnyben (még az is lehet, hogy diszkvalifikálják), de a munkahelyen töltött idejét megpróbálja maximálisan kihasználni és nagyfokú hatékonyságra törekszik, mert nála igenis létezik a műszak végét jelző sziréna (igaz, csak ő hallja belül, de ott aztán ordít rendesen). A gyerekek is olyanok, hogy egyre csak nőnek és egyre kevésbé igénylik a szülők állandó jelenlétét az életükben (bizonyos időszakokban például egyáltalán nem). A munkaerő egy idő után jobban terhelhető, a munkáltató pedig elégedettebb lesz. A szülés előtt a dolgozóba fektetett pénz, energia és tudás megtérül, a lojalitás mértéke pedig exponenciálisan növekszik a családos embereknél. Az ügyön nyerhetne mindenki. Igaz, tisztán gazdasági szempontból nem megtérülő, ha valaki haza akar menni a munkaidő végén, de azért vannak előnyei is. Például így kevesebb vizet, áramot és gázt fogyaszt. És a benti telefont sem használja privát beszélgetésekre, amikor a főnök már hazament. De félre a tréfával! Igenis megéri elégedett dolgozókat alkalmazni, akik szívesen végzik a munkájukat. Számos tanulmány mutatott már a lelkileg és fizikailag egészséges emberek gazdasági hasznára. Ehhez pedig csak egy kis rugalmasság szükséges. Mondjuk a munkaidőben, a munkaszervezésben és szemléletben. Időnként bárki elfogadathatónak tartja, hogy kicsit több időt töltsön a munkahelyén. De ez nem lehet rendszeres, vagy kiszámíthatatlan. Ennek ellentételezéseként a kevésbé sűrű időszakokban megengedhető a munkaidő megkurtítása (a heti 40 órát így is össze lehet rakni). Amennyiben a munkakör jellegéből adódóan nem feltétlenül szükséges az állandó jelenlét a munkahelyen, a munka részben otthonról is végezhető.

Főleg a szülés után jelentheti a munkába való visszatérés egyik lehetséges megoldását a részmunkaidő. Sajnos hazánkban egyébként sem rajonganak ezért a megoldásért, de minél keletebbre megyünk, a helyzet annál rosszabbnak tűnik. Pedig az elválás a gyermektől a szülőnek sem könnyű, ráadásul idő kell ahhoz, hogy valaki újra tudja szervezni az életét; elvégezze a munkáját, legyen a gyerekkel, készítsen vacsorát, és a lakás se úgy nézzen ki, mintha atomtámadás érte volna. Létezik olyan megoldás, ahol a 8 óra mégis kitölthető egy munkakörben, ezt nevezik munkakör megosztásnak, amikor 1 munkakört két munkavállaló tölt be. A munkavállalói juttatások rendszere is finomítható, jobban követheti az egyéni igényeket (cafeteria). Az ember ritkán vesz fel gyöngysort a bevásárló lista kiegyenlítéséhez, de bálban azért jól mutat. A munkavállaló biztonsága és jogainak védelme alapvető kell, hogy legyen minden munkahelyen, mégis meg kell említeni, mert a jog kardja bizony sokszor kicsorbul a valóság érdes pengéjén. A mostani helyzet (gondolok itt a gazdasági világválságra, amit persze mi, emberek találtunk ki. No comment!), pedig végképp nem kedvez a biztonságnak. A képzés, a tudás gyarapítása elvileg a munkáltatónak is érdeke, de azért jobb, ha ezt a tevékenységet a dolgozó szabadidejében, hobbiként űzi. Pedig ennek támogatása nem csak a munkavállaló pozícióját erősítheti a munkaerőpiacon, hanem a cégnek is hasznára lehet.

Csak félve, és a sor legvégén merem megemlíteni a gyermek elhelyezés problémájára gondot fordító munkahelyek nagyszerű hozzáállását, és ezzel a családos dolgozók csodálatának kivívását. Ez nyilván szép gondolat (bizonyos dolgozói létszám felett már nem is lenne annyira balga ötlet, bár jelenleg még nagylétszámú városok esetében sem megoldott), de jelenleg még a várólista a divat. Pedig ha a gyerek „helyben” lenne, a szülő (főleg az anyukák) is nyugodtabb lennének, és az utazás sem venne el éveket az életünkből. Persze kifogásként is nehezen vethető be a munkáltató-munkavállaló örök harcában.

Ma már számos fórumon próbálják agitálni a cégvezetőket ennek a látásmódnak az elsajátítására és alkalmazására. Mi is szeretnénk csatlakozni a sorhoz. Mert a jó bornak ugyan nem kell cégér, de ha nem tudjuk, hogy létezik, akkor nem is fogjuk keresni. Ezért szeretnénk felkutatni, és a népítélet alapján vállveregetésben részesíteni azokat a cégeket ill. intézményeket, amelyek társadalmi szerepvállalása követendő példát mutathat mások számára is Észak-Magyarországon. Évente egy céget ill. közintézményt pedig külön piedesztálra is emelünk, ezzel is kifejezve elismerésünket, amiért felismerte, hogy a kapcsolat a munkahely és dolgozói között kölcsönös is lehet.

Szerző: Nusi