Üdvözöljük a REGINA Klub honlapján!

2005-ben alakult meg először a REGINA Vállalkozónők Hálózata, melynek célja a helyi nők közötti együttműködések serkentése volt, képzésekkel, tanácsadásokkal, információ csere fórumokkal, egy önsegítő csoport és hálózat keretei között. A Hálózat később átalakult, működése egy ideig szünetelt, tevékenységei informálisan éltek tovább. 2010-ben, az újjászületett REGINA NőHázban ez a vállalkozó női csoport is újjá alakult, a REGINA Vállalkozói Klub keretei között. A Klub tagjai számára a térségben élő szolgáltatások egy része kedvezményesen vehető igénybe, a vállalkozói ismeretekről a tagok egymással információt cserélnek, illetve jogi, könyvelési, adózási és TB szakértők bevonásával az aktuális tudnivalók könnyebben elérhetővé válnak.

A Klub időnként szakmai délutánokat szervez, melyek nem-klub tagok számára is nyilvánosak. Ezekről itt a honlapon értesülhet.

A REGINA Alapítványról bővebb információ: www.reginanet.hu

ZAFIR Egészségvédelmi Program

ZAFÍR Egészségvédelmi Program

A WHO 1946-ban megalkotott definíciója szerint az egészség nem csupán a betegség hiánya, hanem a teljes testi, lelki és szociális jóllét állapota. Szintén a WHO szerint (1984) az egészség annak a foka, amennyire az egyének és közösségek képesek önmaguk kiteljesítésére és szükségleteik kielégítésére, valamint megbirkózni a környezet kihívásaival.

Szolgáltatások nőknek, anyáknak, családoknak
• Zafír ügyfélszolgálat (REGINA Fórum, az Átrium Üzletházban)
• Egészségvédelemmel, betegségmegelőzéssel kapcsolatos információk, vizsgálatok
• Akciók
• Képzések, tanácsadások
• Iskolai egészségvédelmi programok

Zafír a vállalkozásoknak
• Partnerség
• Tanácsadási lehetőség
• Képzések lebonyolítása
• Információs lehetőségek

A REGINA hosszú évek óta szervez tanácsadásokat, képzéseket, közösségi eseményeket a nők, anyák és családok egészségvédelmének témájában is. Ezen tevékenységek keretbe foglalt és továbbfejlesztett rendszere a ZAFÍR Egészségvédelmi Program, mely 2011 nyarán indult el a GlaxoSmithKline támogatásával.

A program fő támogatója:
gsk.jpg

Minőség biztosítás

A ZAFÍR Egészségvédelmi Program keretei között is a REGINA Alapítvány elsődleges célja a helyi nők, anyák és családjaik segítése, számukra értékes és hasznos információk és szolgáltatások nyújtása. A REGINA Alapítványban helyi nők, anyák dolgoznak önkéntesen, mi magunk alkotjuk a REGINA közösségét és fontos célunk a közösség érdekeinek és értékeinek a védelme. Nyitottak vagyunk és örömmel fogadjuk, sőt várjuk a helyi vállalkozások és szolgáltatók kapcsolódását, célunk a velük való együttműködések erősítése.
Fenntartjuk magunknak azonban a jogot és a döntési kompetenciát azzal kapcsolatosan, hogy melyek azok az információk és ajánlatok, melyeket továbbítunk közösségünk tagjai számára, mivel célunk elsősorban a saját közösségünk információs igényeinek szolgálata.

Ingyenes és kedvezményes tanácsadások, információk a térség lakosai számára

Szakértőinkkel és partnereinkkel összefogva kínálunk regionális információkat és tanácsadásokat a következő szakterületeken. Az információ szolgáltatások és a tanácsadások döntő része a lakosság számára ingyenesek, egyes tanácsadások (pl. önéletrajz írás, adóbevallás készítés) jelképes összegbe kerülnek. További információkat az egyes tanácsadásokról a következő elérhetőségeken keresztül kérhet. A REGINA Fórumban (Gödöllő, Átrium Üzletház földszintjén) lévő ügyfélszolgálatunkon és a www.reginanet.hu szintén érdeklődhet a tanácsadásokról. A tanácsadások részletesen itt olvashatók: http://www.hedvig.hu/reginatanacsadas

FELHÍVÁS: Egészségvédelemmel kapcsolatos szolgáltatók figyelem!

A ZAFÍR Egészségvédelmi Programunkban partnerként részt venni kívánó orvosok, egészségközpontok, gyógyítók, masszőrök, termék előállítók, szolgáltatók stb. jelentkezését várjuk. Amennyiben szívesen működne együtt a REGINA Alapítvánnyal kérjük töltse ki az adatlapot: