Stop Iskolai Erőszak

„Szabadság felelősen!” - iskolai program

Iskolai program Gödöllőn a Petőfi Sándor Általános Iskola, az Erkel Ferenc Általános Iskola és REGINA Alapítvány együttműködésében

Változó világban élünk, amelyben néha az az érzésünk támadhat, hogy a régi, biztosnak vélt fogódzók már nem működnek, az újak meg még nem. Jó ez? Vagy nem? Mit jelent mindez számunkra? Hol a helyünk, a jövőnk, a perspektívánk ebben a látszólag imbolygó világban? Kérdések, melyekre sokan keressük a válaszokat. A „Szabadság felelősen” elnevezésű iskolai program egyik alapelve az, hogy a változás jó dolog, lehetőségeket, dimenziókat, teret kínál a fejlődéshez, és az, hogy ezzel egyéni, családi, közösségi szinten hogyan élünk, nagymértékben tőlünk függ, szándékainktól, döntéseinktől, tevékenységeinktől. A program másik ilyen alapelve az, hogy a szabadság iránti vágy, a szabadság megélése fontos és legitim emberi törekvés minden korosztály számára. A szabadság eléréséhez szükséges mind az egyéni, mind a közösségi felelősség vállalás, ami akkor valósul meg, ha lehetőségünk van megfelelően informáltan, saját hatáskörben, kompetens döntéseket hoznunk a saját életünket és környezetünket illetően egyaránt. Ennek érdekében kifejlesztettünk egy olyan iskolai programot, melynek különböző moduljai az élet bizonyos fontos területein szükséges egyéni döntések meghozatalában segítheti a tizenéveseket. Ezek a területek: párkapcsolatok (harmonikus párkapcsolatok, párkapcsolati erőszak, szülői örökség, szexualitás stb.), egészségvédelem (testi, lelki, érzelmi egészég), táplálkozás, életmód, környezetvédelem.

Mit tehettek, hová fordulhattok, ha erőszak ér?

Ha az iskolában vagy otthon erőszak ér, vagy ha szeretnéd elkerülni, hogy erőszak áldozatává válj, akkor hasznos lehet, ha tudod a következőket:

• Ha erőszak ért, akkor tudd, hogy nem vagy egyedül! Sok erőszakot elszenvedett nő azt gondolja, hogy az esete egyedi, ritka, de ez nem így van. Magyarországon a kutatások szerint minden ötödik nőt ér fizikai erőszak az élete során férje, partnere, volt férje, volt partnere által.

• Minden héten meghal egy nő Magyarországon nők elleni erőszak áldozataként.

Az ENSZ Gyermekjogi Egyezmény a gyermekek nyelvén

Ismerd meg jogaidat!
Tudtál arról, hogy létezik egy joggyűjtemény, amelynek címe: Egyezmény a Gyermek Jogairól?
Jogokkal rendelkezni azt jelenti, hogy szabad bizonyos dolgokat megtenned és másoknak kötelessége bizonyos dolgokat megtenni annak érdekében, hogy te boldogan, egészségesen és biztonságban élj.
Persze neked is kötelességed másoknak ugyanezen jogait tiszteletben tartani.

"Stop iskolai erőszak" - iskolai segédlet

A REGINA Alapítvány munkatársai 2011 tavaszán Gödöllőn, a Damjanich János Általános Iskolában, a 7-8. osztályban tartottak tanórákat a gyermekek részére.
"Stop iskolai erőszak" c. kiadványunkkal egy olyan kézikönyvet szeretnénk átnyújtani a tanároknak, gyermekvédelemmel foglalkozó szakembereknek, szülőknek, melyben az erőszak fogalmát, megjelenési formáit mutatjuk be, kiemelten a nemi alapú erőszakra fókuszálva. Olvashatunk a megelőzésről, a védelemről és a szankcióról is.

Egyezmény a gyermekek jogairól

Egyezmény a gyermek jogairól BEVEZETÉS Az Egyezmény részes államai tekintetbe véve, hogy az Egyesült Nemzetek Alapokmányában meghirdetett elveknek megfelelően, az emberi közösség valamennyi tagja veleszületett méltóságának, valamint egyenlő és elidegeníthetetlen jogainak elismerése a szabadság, az igazságosság és a világbéke alapja, figyelembe véve, hogy az Egyesült Nemzetek népei az Alapokmányban ismételten kinyilvánították az alapvető emberi jogokba, az emberi személyiség méltóságába és értékébe vetett hitüket, és elhatározták, hogy előmoz

„Stop Iskolai Erőszak” Gödöllőn

Még 2009-ben indultak el a tárgyalások a Damjanich János Általános Iskola és a REGINA Alapítvány között annak érdekében, hogy az iskolákban az erőszakot közös erővel és fellépéssel csökkentsük. Az iskola vezetői, helyi tanárok, anyák és a nők elleni erőszak hazai és nemzetközi szakértői és aktivistái együtt dolgoznak azon, hogy az iskolákban a kifejezetten lányok elleni fiú erőszak mellett minden nemű erőszak csökkenjen, megszűnjön. Bár az együttműködés önkéntes alapon és szándékból indult, sikerült egy nemzetközi pályázatból támogatást is nyerni a munkához, ami ennek segítségével 2010 folyamán felgyorsulhatott.

A „Stop Iskolai Erőszak” nevű projekt keretében a Damjanich Általános Iskolából és a REGINA-ból delegált projekt résztvevők mellett, az iskolai erőszak megszüntetése iránt elkötelezett többi általános iskola, továbbá a Madách Imre Szakközépiskola és a Forrás gyerekvédelemmel foglalkozó szakemberei is részt vehettek, egy a NANE Egyesület által tartott 6 napos képzésen. A képzés célja a nemi alapú iskolai erőszakkal kapcsolatos szakmai felkészítés volt, de érintett más társadalmi csoportok közötti erőszakot is. A képzési sorozat lezárultával a Damjanich iskola és a REGINA kollégái most már az iskolában folytatják a programot, ahol egyrészt a felső tagozatos osztályok számára, másrészt az egész tanári kar számára tartanak az iskolai erőszak megfékezése érdekében célzott képzéseket a tavasz folyamán. A projekt célja egyebek mellett az is, hogy külföldi minták és jó gyakorlatok magyar viszonyokra alkalmazásával egy protokollt alakítson ki. Ez az eljárásrend eszközt és garanciát is kínál az erőszak iskolán belüli hatékony csökkentéséhez és az áldozatokat megfelelő módon védő és támogató mechanizmusok alkalmazásához.

A projekt mellett, bár attól függetlenül egy olyan szupervíziós csoport is elindul várhatóan ősszel, mely a Gödöllőn működő iskolák tanárai és gyerekvédelmi szakemberei, szociális munkások, és az erőszak megfékezésében egyéb területen dolgozó szakemberek (pl. ügyészek, bírák) számára kínál együttműködési és kommunikációs platformot.

A REGINA és a helyi nők és anyák fontos célja, hogy az iskolák erőszakmentesek és biztonságosak legyenek a gyerekeink számára, így a jelen pályázat lezárulta után is tovább folytatjuk a munkát. Jelenleg is várjuk az iskolai erőszak megfékezése iránt elkötelezett gödöllői iskolák bekapcsolódását, igazgatókat, gyerekvédelmiseket, tanárokat, szociális munkásokat egyaránt. A projektben több külföldi, francia, angol, holland és amerikai szakmai szervezettel működünk együtt, hosszú távú terveink között szerepel további hasonló nemzetközi projektek megvalósítása Gödöllőn. További információ: Pilcsik Tünde elnök 06 70 949 0597.

A cikk 2011.áprilisában íródott.

Tartalom átvétel